1991-2001  2003   2004   2010

Koltai Róbert játékai

Októberben jelent meg a Csocsó DVD-je, decemberben vetítik a Golden Globe bizottságnak másodszor a filmet, karácsonykor kerül a boltokba három legkedvesebb mozija DVD-n, díszdobozban, és december 16-án lesz ötvenkilenc éves. Színész, rendező, művészeti vezető, nagypapa, és nagy játékos is. Koltai Róbertről van szó.

- Mesélne az édesapjáról? A nyilatkozataiból nekem úgy tűnt, hogy nagyon szoros volt a kapcsolatuk…
- Így igaz. Apukám sportvezető volt, teli humorral. Nagyon szerette a verseket, otthon mindig gyönyörűen szavalt a két húgomnak és nekem, talán ide vezethető vissza a későbbi versmondó „karrierem” is. Így a gyerekkoromat a játék, a sport és az irodalom határozta meg leginkább. Édesapám egyébként egész életemben támaszom volt, és azt hiszem, én is neki. Szerintem nem voltam egy rossz gyerek és tényleg büszke volt rám, bár azt sajnálom, hogy mikor hívott, hogy ugorjak be hozzá, nem egyszer mondtam fáradtan, hogy „Apu, most ne...”, és hasonlók, így aztán nem tölthettünk együtt annyi időt, amennyit szerettünk volna.
- A gyerekkori játék és humor megmaradt a felnőtt életében is?
- Hát hogyne! A humor számomra elengedhetetlen. A humor egy életfilozófia, egy gondolkodásmód, a lételemem. Ha már nem érdekel majd, hogy a dolgokat a fonákjukról lássam, akkor már nem is szeretnék élni. A játék pedig szintén megmaradt, hisz ez a munkám. A színházban az emberek arra esküsznek fel, hogy a lehető legkomolyabban játszanak. Ehhez a játékhoz pedig mindig kerestem valami tétet. Nem szerettem, és a mai napig nem szeretek tét nélkül, „lötyögve” játszani.
- Ha arra kerül a sor, odamegyek az unokámhoz, megdögönyözöm és kész. Sajnos időhiány miatt nem látom túl gyakran, így a „gyúrás” is sokszor elmarad. De az egész élet egy nagy játék…
- Ami mindig tétre megy?
- Hát nem?!
- Ha Ön mondja… Beszéljünk a középiskolai paródiákról!
- Az is játék volt. Megláttam néhány tanáromban azokat az érdekességeket, amelyekre korábban senki sem figyelt fel. Több évtizede az iskolában lévő tanárok akkor lettek „sztárok”, amikor feltűntek a paródiáimban. Ilyen volt az orosz-tanárom is, aki képes volt negyedórán keresztül egy mondatban bolyongani állítmány nélkül.
- Mennyire fontos Önnek a siker?
- A sikert jó esetben hozza magával a munka, és minden embernek fontos, hogy sikeres legyen otthon, a munkahelyén, a suliban, vagy épp a filmvásznon. Hisz ezért élünk. Persze vannak, akik a tömegigény kielégítésével lesznek sikeresek - ami egy létező tömegigény -, de én inkább olyan sikerre vágyom, ami a nézőket egy kicsit felemeli, nem pedig rombolja az ízlésüket.
- Mit gondol, az édesség vajon emeli az emberek hangulatát?
- Az biztos, hogy a nassolás után – vagy épp előtt – feljöhetnek az emberben érzések és hangulatok. Pl. mikor éjjel megyek hazafelé, megállok a benzinkútnál, és meglátok egy tábla tömény étcsokoládét, hát tuti, hogy megkívánom, és azonnal megveszem…
- Nemrég jelent meg a Csocsó DVD-n. Mik a kiadás extrái, és mennyi munka volt vele?
- A DVD tartalmazza a Csocsó werkfilmjét, a forgatás előkészületeit, kulisszatitkokat, Dés László: Ha lenne jövő c. számának videó-klipjét, a többnyelvű feliratozást és valami DTS hangot is... Nekem „mindössze” a másfélórás audiókommentárt kellett felmondanom, illetve a hangjavításokban segédkeztem, amitől azt hiszem, még élvezhetőbbek Csomai Gusztáv kalandjai. Eddig egyszer sem láttam DVD-t, de a fiam, aki nagyon szigorú kritikusom, és ért ezekhez a technikai vívmányokhoz azt mondta, hogy igazán remek munkát végeztünk. Egyébként karácsonykor szeretnénk kihozni a három legszebb filmemet. A Sose halunk meg, a Szamba és a Csocsó lesz majd a díszdobozban. Ezeket tartom az igazán jó filmjeimnek, olyan művészfilmeknek, amelyeken még nevetnek is.

Takács András

a lap tetejére

Csocsi mindenkinek!
Koltai Róbert, a játszó ember - Minisztereket invitál a Miniszter félrelép jubileumi előadására
Sose halunk meg. Viszont egyszer élünk. Jól, vagy rosszul, ez a sorstól is függ. ő nem panaszkodik. Mint mondta: soha nem érezte magát ilyen jól, mint most. Ötvenkilenc évesen. Koltai Róbert legutóbb Veszprémben lépett fel a megyei vadászbálon. Ekkor beszélgettünk.
- Színész, rendező, forgatókönyvíró, és nem is olyan régóta a József Attila Színház művészeti vezetője. Mérföldkövet jelent ez a poszt a pályafutásában?
- Inkább felelősséget. Lassan hét éve, hogy Kern Andrissal együtt vendégként fellépünk a József Attila Színházban. Az igazgató Léner Péter ötlete volt, hogy nyártól vállaljam el ezt a posztot.
- Mivel indokolta döntését?
- Ezt talán tőle kellene megkérdezni, mert ő mindig olyan frappánsan meg tudja ezt fogalmazni. Ami biztos, hogy közös bennünk az a törekvés, hogy olyan közönségcentrikus népszínházat hozzunk létre, melyben színvonalasak az előadások és kihozzuk a tehetséges fiatalokból, ami bennük rejlik. Ebben pedig nagymértékben számít az én segítségemre.
- Innen már csak egy lépés az igazgatói poszt...
- Nem vonz az, hogy igazgató legyek. Annál szebb nincs, hogy az ember művészeti vezetőként és rendezőként átadhatja fiataloknak mindazt, amit ettől a pályától eddig kapott. Ami viszont tény, hogy a régi kaposvári társulatból Máté Gábor és Jordán Tamás is komoly vezetői feladatok lát el, ami talán jelzi, hogy olyan szakmai értékeket és szemléletet képviselnek, ami fontos a magyar színházi élet számára.
- Koltai Róbert számára mi a fontos?
- A színvonalas, jó munka és a siker. Az, hogy a közönség szeresse, amit az ember megpróbál adni. Persze az embernek tisztában kell lennie a saját korlátaival.
- Az ön esetében milyen korlátok ezek?
- Nagyon nyersen hangzik most amit mondok, de nekem nem erősségem a darabválogatás. Viszont ahhoz van érzékem, hogy amit megkapok, abból kihozzam a jót. Akár játékban, akár rendezésben. Ha pedig valami jó, akkor azt ne szégyelljük, hanem harcoljunk azért és tegyük közkinccsé.
- Ki dönti el, hogy mi a jó?
- Mindig a közönség dönt.
- Ezért harcol gyakran azokkal, akik fanyalogva írnak egyes filmjeiről?
- Nem harcolok, de az igazságtalanság fáj. Fáj, hogy a közönséget néha arcul csapják. Miért kellene azért bocsánatot kérnem bárkitől, mert a nézők szeretik azt, amit csinálok. A kritikusok egy része - főleg akik a szakmának csak a lila részével foglalkoznak- pedig finnyáskodik, úgy tűnik nem szeretik az olyan filmet, amit meg lehet érteni.
- Érzékeny ember?
- Igen. Nem húszéves vagyok már, hanem lassan hatvan. Érzem azt, hogy mi sikerült jól, vagy rosszul. A filmjeim életem darabjai, személyes kötödésem van mindegyikhez, ám tíz év után hadd ne kelljen már védenem a Sose halunk meget. Ez a történet - mint egy színfolt és érdekesség - sem érdemelte meg azt, hogy kivigyék Rómába, ahol a kilencvenes évek magyar filmjeit mutatták be.
- Kárpótlást jelenthet ezért az, hogy az első magyar DVD filmcsomagban három Koltai filmet: A Sose halunk meget, a Szambát és Csocsot adták ki a közelmúltban...
- Díszdobozban jelent meg. Nagyon jó érzés volt, mikor kiadták.
- Lesz új filmje?
- Szeretnék. Horváth Péterrel most dolgozunk egy 1956-ról szóló színházi történetre épülő film forgatókönyvén.
- Négy szerepet játszik a József Attila Színházban két darabot rendez, az önálló kabaréműsora is teltházzal megy a Vidám Színpadon. Hogy bírja ezt a sok munkát?
- Soha nem éreztem ilyen jól magam, mint most.
- Szüksége van arra, hogy ennyi mindent csináljon?
- Ez tart életben. Másnak az a hobbija, hogy kocog, vagy fut, nekem a játék, a rendezés, a film a mindenem. Ez a sportágam. Most jubilál a Miniszter félrelép című darab, készülünk a kétszázötvenedik előadásra és egyáltalán nem érzem unalmasnak benne a játékot. Minden este más. Most péládul egy nagy bulival készüljük megünnepelni a kerek előadásszámot.
- Milyen buli lesz?
- Nézőként meghívjuk a rendszerváltás utáni kormány összes miniszterét erre az előadásra, amit a Magyar Televízió márciusban élőben közvetít.
- Ez poén, vagy egyfajta üzenet?
- Poén, de szánhatjuk üzenetnek is. El kellene már ásni a lövészárkokat, mert nem jó, ha egy ország sokfelé húz. Mi adunk a kézfogásra egy lehetőséget.
- Nosztalgikus alkat?
- Az vagyok.
- Csak azért kérdem, mert négy évet töltött el a veszprémi színházban. Visszatér még a városba játszani?
- Ahová nem hívják az embert, oda nehéz visszatérni. Mindenesetre szeretettel gondolok azokra az évekre.
- Ha hívnák, jönne?
- Ez feladattól függ, de most keveset érek rá. Jövőre felkértek az Operett Színházba Sir Basil szerepére, amit a Luxembourg grófjában egykor Feleki Kamill formált meg. Ez is sok előadást jelent majd remélhetőleg. Amikor nem játszom, vagy rendezek, akkor bemegyek előadásokat nézni a József Attila Színházba. Öröm látni, hogy például A bolond lányban Ulmann Mónika, Schnell Ádám és a többiek milyen jól játszanak, és mennyit fejlődtek a bemutató óta.
- Amikor ön játszik és érzi, hogy nem jön be egy poén, akkor ez bántja?
- Régen bántott, ma már tudom, hogy ha egy poén nem sikerül, akkor majd bejön a második, vagy a harmadik.
- Most viszont még nincs a beszélgetésünk végére csattanó...
- Nem kell minden beszélgetéshez poén. Csocsi mindenkinek!

Varga Róbert

a lap tetejére

Koltai Róbert egy szerencsejátékos iskolaigazgatót alakít

Las Vegasban is ellenállt a csábításnak

Monte Carlóban és Velencében is forgat a nyáron Koltai róbert, aki egy szerencsejátékos iskolaigazgatót játszik Fischer Gábor új filmjében. A népszerű színész nemrégiben két vígjátékban is nagy sikerrel vendégszerepelt a szegedi Mediterrán Teraszon.

Azt hallottam, egy készülő film főszerepét játssza. Mit lehet róla tudni?
- Egy jellegzetesen mai magyar iskolaigazgatót alakítok a Monte Carlo című filmben, amelynek rendezője, Fischer Gábor éppúgy Simó Sándor növendéke, mint a legtöbb tehetséges és sikeres fiatal filmrendező, köztük Pálfi György és Török Ferenc. Három főszereplője lesz a filmnek. A matektanárt Mucsi Zoltán, a franciatanárnőt pedig Pikali Gerda játssza. Remek az alaptörténet: egy iskola épülete rettenetes állapotba kerül, az összeomlás fenyegeti, ezért be akarják zárni az intézményt, és szélnek kellene ereszteni a nagyszerű tanári kart is. A matektanár javasolja az igazgatónak, aki jó haverja, menjenek el Monte Carlóba szerencsét próbálni a ruletten. Neki ugyanis van egy tuti szisztémája: amikor pénz nélkül járt a szentendrei kaszinóban, megfigyelte a nyerőszámokat, és észrevette, hogy valószínűségszámítással sokszor el lehet találni a számokat. Tudjuk, ez persze mese, de jól hangzik. Ráveszi az iskolaigazgatót, hogy a szülői munkaközösség összegyűjtött 900 ezer forintját forgassák meg Monte Carloban. Miután az igazgató nagyon szeretné, hogy az iskolája megmaradjon, és kellőképpen vagány is, kimennek szerencsét próbálni. El lehet képzelni, mi lesz ebből, nem lövöm le a film poénját. A forgatás nagyobbik része itthon zajlik, de néhány napot Monte Carloban és Velencében is dolgozunk.
Ön is nagy szerencsejátékos hírében áll. Mikor nyert legutóbb?
- Három éve már nem játszom semmit. Azóta jártam már Las Vegasban is, de ott sem csábultam el. Kihunyt az a szenvedélyes, vad játékimádat belőlem, ami korábban jellemző volt rám. Úgy gondolom, nincs már nagyon sok időm, nem engedhetem meg magamnak, és a családommal sem tehetem meg, hogy arról szóljon az életem, azért izguljak, mi van a totón, a tipp-mixen vagy a lóversenyen. Számomra az az igazi főnyeremény, ha jól játszom vagy sikereset rendezek a színházban. Ehhez sokszor nekem kell összehoznom az anyagi és az irodalmi hátteret is. Ez sokkal izgalmasabb, kalandosabb tevékenység, mint sűrű füstben ülni, black-jackezni vagy rulettezni.Ennek ellenére azt gondolom, a Monte Carlo remek film lesz, érdemes majd megnézni.
Mi lesz a következő saját filmje?
- Több mint egy éve készülök rá, hogy megfilmesítsem Horváth Péter forgatókönyvét. Dés Lászlóval - aki most dramaturgi szerepkörben is bemutatkozik - egyelőre alakítgatjuk a történetet. A munkacíme: Dodó és Naftalin. Két bohócról szól, akiknek már az apjuk is híres cirkuszi bohóc volt. Úgy tűnik, az apa szerepére sikerül megnyernem Jiri Menzelt, aki látta a Csocsót és nagyon tetszett neki. Valószínűleg ő nem a Heti Válasz és a Magyar Fórum kritikáit olvasta...
Mi a feladata a József Attila Színház művészeti vezetőjeként?
- Igazgatónk, Léner Péter minden fontos dologban kikéri a véleményemet. Megbeszéljük, hogy ki rendezze az új darabokat, mi legyen a szereposztás. Az a legfontosabb, hogy az utóbbi két évben egy-egy darabot rendezhettem is. Ilyenkor kötelességem a társulatot is fejleszteni. Nagyon szeretek színészpedagógusként segíteni a fiatal kollégáknak, és ezt a hajlamomat a József Attila Színházban szabadon kiélhetem. Mindenki szeretne még jobb lenni, ezért, ha néha fáj is, ha elmondom, mit csináltak rosszul, megfogadják a tanácsaimat. Személyes sikeremnek érzem, ha egy fiatal színészből sikerül előcsalogatnom a tehetséget.

(Hollósi Zsolt, Délmagyarország, 2003. augusztus 9.).

a lap tetejére

"Itt szigorúan tilos ciánozni"
beszélgetés Koltai Róberttel

Két nappal vagy a gerincsérvműtéted után, fekszel az ágyon, úgy beszélgetünk. Három nap múlva már elő akarod adni az önálló estedet a Vidám Színpadon, majd másnap a Ballfácánt vacsorára! egyik főszerepét akarod játszani a József Attilla Színházban. És persze miután az egyik próbán megsérültél, aztán is többször színpadra léptél. Ez azért jellemző. Az a típusú színész vagy, aki a deszkákon fog meghalni, vagy legalábbis ezt szeretné.
Jó lenne. A sérülésem után alaposan beinjekciózva még lejátszottam a Balfácánt vacsorára! következő előadását. Aztán pedig Kaposvárott volt egy hatszáz személyes tudományos találkozó az egyetemen. Két hónappal ezelőtt elvállaltam, hogy lemegyek fellépni. Hívtam őket, hogy nagy baj van. Azt kérték, ha ülve, ha fekve, de mindenképpen lépjek fel. A sógorom elvitt, mert vezetni már nem tudtam. Egy és háromnegyed órát töltöttem a színpadon ülve, szónoki emelvénybe vagy mikrofonállványba kapaszkodva.. Soha nem látott siker lett belőle. A nézők állva tapsoltak a végén. Persze elmondták a produkció előtt, hogy beteg vagyok. A kaposvári egyetemen van az ország egyik legmodernebb CT-központja. Előadás után az volt a jutalom, hogy csináltak egy MR-vizsgálatot.
Késő este?
Igen. Mind a rektor, mind a rektorhelyettes átkísért. Hihetetlen szeretettel vettek körül. Kaposvárott aludtam. Reggel a szállodába már jött a hír, hogy műtétre van szükség. Dés Laci összehozott Dr. Varga Péter Pállal, aki az egyik legkiemelkedőbb gerincsebész, és ő azt mondta, hogy ezt a műtétet rögtön meg kell csinálni.
Tavaly a József Attila Színház m6uvészeti vezetője lettél. Jellemzőnek érzem, hogy néhány nappal A miniszter félrelép élő tévéközvetítése előtt panaszkodtál a telefonba, hogy délelőtt még a Nebántsvirágot kell próbálnod, a színház stúdiójában pedig este öttől még játszik azoknak a színészeknek egy része, akik kilenctől A miniszter félrelépben is szerepelnek. Mondtam neked, hogy az ősz óta már művészeti vezető vagy, megteheted, hogy legalább a próbát elhagyod. És a stúdió-előadást sem kellett volna aznapra betervezni. Az az érzésem, hogy nehezen váltasz át színészből vezetővé.
A művészeti vezető nem igazgató. Az adminisztratív dolgokért az igazgató felel. VAn amit az ember már csak akkor vesz észre, amikor megtörténik. Különben egy jogi probléma miatt úgy volt, nem is lesz tévéközvetítés, és ekkor hirdették meg a stúdió-előadást. Mire kitűzték a közvetítés idejét, már meghirdették a stúdió-előadást. Egyébként, ha olyan csoda történik egy színész élewtében, hogy ilyen sikeres produkciót a játékkal azonos időben néz az ország, akkor én is úgy gondolom, hogy aznap csak erre kell koncentrálni. Arra, hogy élőben megmutathatjuk, a 251. előadáson nemhogy nem kopott a produkció, hanem repül és örömet hozóan katartikus. Tehát minden veszélyforrást ki kell iktatni, ami a maximális koncentrációt gátolhatja. De én mint a s'zinház művészeti vezetője különösen nem tehettem meg, hogy ne menjek be délelőtt próbálni, ha ki vagyok írva.
Valószínűleg sok mindent folytatni akarsz a József Attila Színházban, de nyilván azért is lettél művészeti vezető, hogy változást is hozzál. Ennek voltak előzményei. Évek óta játszottál a színházban, itt kerültél színpadon össze Kern Andrással. Amikor már igazgatói pályázatra került volna a sor, nyilván nem akartak pályázatot kiírni, mert hátha valaki olyan vágyik a direktori székre, aki valami egészen mást akar csinálni, esetleg egészen másokkal. Tehát logikus volt, hogy rád essen a választás.
Hét évet, kózel ötszáz színházi estét töltöttem együtt a társulattal, rengeteg sikerrel. A bolond lányt rendeztem is. Ma is nagyszerűen áll az előadás a lábán. Már 1985-ben azzal az indoklással kaptam a SZOT-díjat, hogy "sok-sok színpadi, filmszerepéért és színházteremrő erejéért". Ez nekem nagyon tetszett. Ha jobban megkapirgálod, én igen erősen benne voltam a kaposvári színház nagy korszakának indulásában, amikor Zsámbéki Gáborral együtt lementünk. Volt például egy Intim Színpad, amit négyen csináltunk, Zsámbéki, Tímár Éva, Csíkos Gábor és én.
De először Léner Péter - gondolom -, nem a színházteremtő erődért hívott a József Attila Színházba.
Valóban nem. Az ő nagy ötlete az volt, hogy egy bohózatban, kezdeti húzódozásunk ellenére, öisszeereszt minket Kern Andrissal, amit irtó szívósan végigvitt. Hiszen Kern András a Sztracsatella című film sikere után volt, én pedig a Sose halunk meg, és a Szamba sikere után. Kern mögött volt még az egész sikeres vígszínházi élete, én pedig színházi szempontból szabad voltam. Nem álltunk rögtön kötélnek a József Attila Színház invitálására. Módszeresen küzdött Léner Péter azért, hogy Kernnel létrejöhessen a szerintem nagyon nagy színpadi találkozásunk.
Ellenálltatok, nem tudtátok, hogy jó lesz-e ez?
Nem tudtuk, jó lesz-e ez nekünk, a magam részéről azt sem éreztem pontosan, hogy mi is ez a darab.
Mitől féltetek?
Mindentől. Én például bizonyos darabokat nem tudok kapásból jól olvasni. Nem rögtön láttam bele abba, hogy a titkár szerepében annyira sikeres leszek, mint amilyen lettem. Pogány Judit mondta, hogy ez nagyon nekem való. Az igaz, hogy hihetetlen módon átírtam a szerepemet. A saját szájízem szerint változtattam bizonyos szituációkon, poénokon is. Pedig ez igencsak jó bohózat, de mi mindentől féltünk.
Egymástól is?
Még az is lehet. Egy csöppet szerintem féltünk. Én minden új helyzettől tartok, például amikor be kell mennem egy irodába, akkor is van bennem kis félsz. És hát a Jo'zsef Attila Színházban mi kiemelt helyzetbe kerültünk.
Nyilván feszültség támadt attól, hogy nem a társulatból választotta ki Léner Péter a főszereplőket.
Pontosan. Ebből a helyzetből szeretetet, népszerűséget, vagy akár még barátságokat is kialakítani, arra kellett ez az ott töltött hét év. Biztosan voltak-vannak személyes sérelmek, fájdalmak, esetleg irigységek. Ilyen a pályánk. De hogy a társulat nagy részével játék és rendezés közben is ki tudtam fejezni, amit szerettem volna, az biztos. És ez az előadásokon ismegmutatkozik. A jó kaposvári minta alapján nem kötelességből, hanem természetes módon nézem, és javítom nemcsak a rendezéseimet, hanem színészként az alakításaimat is.
A színházban kialakított viszonyaidon nem rontott, hogy A miniszter félrelép filmváltozatába nem azok kerültek, akik adarabban játszanak? És valószínűleg azért nem ők, mert Andy Vajna a producer, vagy akár ti Kern Andrással, nem őket tartottátok a legjobbaknak.
Kicsit más a színházi előadás és más a film. De ez a film nem a miénk volt. Mi szerződtetett rendez6ok, színészek, forgatókönyvírók voltunk. A szereposztásban a végső szót Andy Vajna mondta ki. Ez szakítópróba volt, és joggal fájhatott azoknak, akikkel a színházban a sikert csináltuk De Andy Vajnának természetesen joga volt ahhoz - ha ő betette a pénzét - , akkor azokat szerepeltesse, akiket Magyarországon az adott feladatokra a legjobbaknak tart.
Erről beszéltetek a színházban, vagy megpróbáltatok nagyokat hallgatni?
Volt egy pillanat, amikior elmondtuk, kik lesznek a filmben. Tehát nem máshonnan, hanem tőlünk tudták meg a kollégák, hogy nem ők. De bizonyos kollégák még próbafelvételen is voltak, tehát ilyen szempontból ez sportszerű, de fájó dolog volt. Ezért nagyszerű, hogy a feszültségek után újból és újból jó érzéssel játszottuk A miniszter félrelépet. Az élő tévéközvetítés pedig mindent helyreállított.
Már pedzegettem, hogy a színházban valós'zinűleg féltek attól, hogy az önkormányzat betartja az ígéretét. Ugyanis azt ígérték - mikor a fővárosi színházak zömére kiírták a pályázatot és a József Attila Színházra akkor nem lehetett, mert Léner Péternek még egy évre szólt a mandátuma -, hogy egy esztendő múlva pályázat lesz. Aztán valaki kitalálta, hogy a színház menjen át kht-ba, így nem kötelező a pályázat. Mert tényleg tartani lehetett attól, hogy valaki, mondjuk Alföldi Róbert pályázik, és ő már kétszer elég kellemetlen körülmények között nem jutott színházhoz, így nagyon nehezen lett volna megmagyarázható, hogy miért utasítják el megint. Az pedig igen valós'zinű, hogy Alföldi nem a meglévő társulattal akart volna dolgozni és nem azt szerette volna továbbvinni, ami a József Attila Színházban eddig történt. Azt is mondhatom, hogy ilyen szempontból kapóra jöttél, és hogy a kinevezésedben volt némi trükk is.
Szerintem ez hülyeség és igazságtalanság. A kht. nem trükk, hanem, ha jól csinálják, komoly gazdasági sikerrel járó megoldás, például a kht. első tíz hónapjában rendbehozta a színházunk nem túl rózsás anyagi helyzetét. Másrészt, ha megnézzük Léner Péter nyíregyházi tevékenységét, jobbnál jobb ügyek fűződnek a nevéhez. ő is színházteremtő erő. Azért, mert a József Attila Színházban az első években nem azonnal talált rá bizonyos megoldásokra, nem lehet most elverni rajta a port. Ez a társulat fel volt építve még akkor is, ha bizonyos pontokon hiányoztak különböző erők, energiák. Hiszen A miniszter félrelép előadását és a többi produkciónkat - amik most tomboló telt házakkal mennek -, sem lehetett volna csak Kernnel és velem megcsinálni. És ha te ilyen keményen fogalmazol, és trükknek gondolod a kinevezésemet, akkor nekem nagyon élesen azt kell mondanom, hogy én tényleg egy színházteremtő, nagyon erős pali vagyok, aki tud és akar is hatni a közönségre, a kollégáira. Ez a szenvedélyem. A szerelmese, az őrültje vagyok annak, amit csinálok. Ezt vette észre Léner Péter A miniszter félrelép hétéves szériája közben. És jöttek a további közös sikerek. A színház kialakította a maga megújult közönségét, itt szigorúan tilos ciánozni. Az, amiről te beszélsz, nem a külvárosnak a véres verejtékkel kiküzdött színházában kellett, hogy megszülessen, hanem szülessen meg valami belvárosi csodapincében, csodapadláson, vagy akár egy belvárosi színházban. Az agyvérzés kerülget, mert elég volt abból, hogy egy hat-nyolc remek előadással működő színházat ócskáznak, szemeteznek, és amikor eljönnek megnézni, akkor elájulnak attól, hogy ez mégiscsak működik, ez jó, ez létezik, ez erős. Hogy a legkirívóbb példát mondjam, az újságban a neve három kezdőbetűjét használó csodálatos stiliszta megcsinálta azt, hogy eljött megnézni a világ legfantasztikusabb vígjátékát, és azért, mert az első negyvenhárom perc nem elégítette ki azt a hihetetlenül kényes ízlését, otthagyott csapot-papot, és nem tudhatta, hogy a második részben "fölrepült" az előadás. Dicsérte a fordítót, pocskondiázott ezt, azt, amazt. Az, hogy engem kiosztott éppen azon a ponton, ami az erősségem, a humor meg a poentírozás területén, egyáltalán nem érdekel. De hogy elmegy az előadásról, és mégis pénzt keres vele... Hogy ír a Bunburyről és a Mozgó Világ szerkesztőségéből senki nem zavarja vissza, hogy nézd végig az előadást, és baszd le, ha kell, még jobban, az nincs rendben.
Ez az írás nyilván azért idegesített fel annyira, mert a szerzője valós'zinűleg számodra is azért mérce valamennyire...
Csak volt. Én ennek az erkölcsi részéről beszélek. Hat színészre, akik nincsenek benne az első felvonásban, egyáltalán nem volt kíváncsi. A színházban benne van a meglepetés lehetősége. Elképzelhető, hogy neked igazad van, de lehet, hogy nekem van igazam. Lehet, hogy egy színész egyetlen mondatáért érdemes még kicsit várni, és akár fölvágni a szék támláját, és kirohanni, ha olyan szörnyű az előadás. Hiszen már a premieren a második rész elkezdett működni.
Szóval azért elismered, hogy az első felvonás tényleg nem volt fénypont?
De katasztrófa sem volt. Akadt színész, aki feszültebb volt a kívánatosnál. Egy premieren ez bocsánatos bűn, lényeg, hogy a égén óriási, megérdemelt sikert aratott a darab.
Miben látod az okát annak, hogy a József Attila Színház kívül volt, és nagy valószínűséggel még mindig kívül van a szakmai vérkeringésen? Te is szoktad azt a példát hozni, hogy ha Kaposvárott egy olyan típusú szórakoztató produkciót játszottatok, mint a Balfácánt vacsorára!, akkor akár buszkonvojok indultak a városba. Nem elképzelhető, hogy azért egy kaposvári szórakoztató produkcióban más minőség is megjelent, vagy jelen volt olyan mögöttes tartalom, ami miatt ez izgatta a szakmát és a színházi ínyenceket? Azok, akik képesek voltak bizonyos előadásokért ennyit utazni, miért ne lennének hajlandók három metrómegállót megtenni a Nyugatitól a József Attila Színházba?
Nem lehet általánosítani. Kaposvárott is voltak gyönge előadások és voltak olyan szórakoztató produkciók, amelyekre buszok jártak le és semmivel sem voltak különbek, mint a József Attila Színház legjobb szórakoztató előadásai.
De akkor miért nem terjedt el, hogy hú, mi látható a József Attila Színházban?
A csilláron is ülnek szinte minden este.
De nem a szakma.
Nincs is akkora csillár. De komolyra fordítva: ezt pont te mondod, aki többször is megnézted A miniszter félrelépet, és a Balfácánt is? És láttad, hogy egy jottányit sem esett "A miniszter" színvonala. Sőt nem hogy nem esik vissza, hanem fejlődik az előadás.
Azért a 250. a miniszter félrelép nem volt annyira "izmos".
Lehet, hogy a 250.-nél bejött egy kis izgulás, vagy nem tudom mi a kezdésnél, de utána már az is ment, mint az istennyila. Már az is nagy szó, hogy a 250. előadásról lehet beszélgetni, az még gombócból is sok. Ez hatalmas mennyiség, és ebben szeretet, munka van. Ezt nem lehet kikezdeni. A szakma egy része azt a szót, hogy szórakoztatás - ki kell mondani - bűncselekménynek tartja. És bármilyen jó, nem jön el megnézni. Remek Pesőczy Réka a Bunburyben, de nem tudod elképzelni, meddig könyörögtem neki, hogy jöjjön el megnézni a Balfácánt. Sikítozva nevettek a 12 éves fiával. A szakmát nehéz elcipelni, de a szakmát mindenhová nehéz. Pelsőczy Réka is, aki már itt játszott nálunk egy darabban, akivel jóban vagyunk, akinek többször volt szabad estéje, csak hosszas unszolásra jött el nézőként.
Tudom, nagy szívfájdalmad, hogy az egykori kaposvári mestereid, Ascher Tamás, Babarczy László, Zsámbéki Gábor nem jönnek el megnézni. Netán őket is rá tudod majd venni?
Nem. Már erről le is mondtam. Nekem elég volt, hogy Spindler Béla eljött. Ascherék egy előadást sem láttak, amiben benne vagyok a József Attila Színházban. És már nem is kell, hogy eljöjjenek.
Hívtad őket? Mondjuk, vetted a fáradságot és telefonáltál Aschernak, hogy úgy érzed, nagyon jó előadás ez a "Balfácán", nem jönne el?
Tudom, hogy nem jön el semmire. Ezen én már rég túl vagyok.
Aschert én jó néhány előadáson láttam, pár napja éppen a Merlin Színházban.
Rá felkiáltójelesen érvényes, hogy szórakoztató produkciókra nem jön, ő ezeket az előadásokat már előre fejben le tudja játszani.
Miért nézné le a szórakoztatást, remekül rendezett például operetteket.
Igen, de másokat nem néz meg, mert fejből tudja, hogy az milyen.
Azért valld be, hogy ez mind a mai napig böki a csőrödet...
Egyébként a filmjeimnél, még a Csocsónál is, kikértem a forgatókönyvről a véleményét.
És aztán megnézte a Csocsót?
Meg, de hallottam a hírét, hogy néha nézett csak a vászonra, egyébként lázasan magyarázta egy hölgynek, hogy mik a problémák a filmben. Kell venni egy nagy levegőt, és tudomásul kell venni, nem fordulhat elő, hogy bizonyos emberek a József Attila Színházba betegyék a lábukat. De az ember nem dobhatja ki az ablakon az életét azért, mert a volt társai, akik részben nagyon nagyok, már nem figyelnek rá. Nekem valóban elég, ha Spindler Béla ott volt, és szépeket mondott. Mert benne van szív, és van értelem, ő is Kaposvárott nőtt fel. Dés Laci pedig mindent megnéz, amiben benne vagyok, amit csinálok. Miért nem róla beszélünk? Lukáts Andor barátom viszont semmiben nem nézett meg Kaposvár óta, magam is ritkán láttam őt. Jordán Tamás azonban eljön, tudunk egymásról. Nem olyan szomorú a helyzet. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy vannak, akik ha meghallják hogy szórakoztatás, és hogy a Koltai Robi, aki illetékes elvtársat csinált, meg az Indul a bakterházban mókázott, akkor már kiütést kapnak. Nekem Moszkvában kellett megtudnom öt sikeres fim után, hogy filmrendező is vagyok. amikor tízperces vastapsot kapott a Csocsó a magyar kulturális hét megnyitóján, felállt egy orosz rendez6onő, és azt mondta, hogy köszöni ezt a filmet. Magyarországon Koltai Lajos egy éjjeli műsorban mondott szépeket. A filmfesztivál zsűrije nem szólt egy szót sem.
De ha jól emlékszem, Koltai Lajos benne volt a zsűriben.
Benne, de csak az Info Rádióban éjjel mondott szépeket. Ez legalább egy kis biztató visszajelzés volt. És Moszkvában ott volt az a filmrendezőnő, aki felállt, és elmondta, hogy az oroszok az ötvenes évekről jó néhány groteszk hangú filmmel kísérleteztek, de ő úgy érzi, így nem talált bele a témába senki, hogy egyszerre van a Csocsónak lírája, embersége és abszurd humora. Ahogy a filmjeimet többen eleve kirekesztik, ugyanígy eeve jó néhányan kirekesztik a József Attila Színházat. Az Emigránsok előadásáról például egyetlen kritika sem jelent meg, pedig remek Sztarenki Pál rendezése, Háda János és Schnell Ádám játéka. A Hosszú út az éjszakába című előadást még nem láttam - ekkor jött a gerincproblémám -, de azt hallom, hogy az is remek. A Joszef Attila Színházba egyelőre nem sikk kijárni. De ha választani kell, hogy az úgynevezett elit legelitebb elitje kijön-e oda, vagy a közönség nagyszámban boldog, akkor én a közönséget választom.
Az előbb választásról beszéltél. Az hogy Kaposvár után, veszprémi kitérőt követően, a József Attila Színházba kerültél, választásod volt, vagy kényszerhelyzet? Vártad volna-e, hogy miután eljöttél Kaposvárról, mint annyi színészt, hívnak a Katona József Színházba? Ami logikus folytatása lehetett volna a pályádnak. Az pedig magától értetődő, ha a Katona József Színházba kerülsz, akkor egészen máshogy alakul a szakmai életed.
Elismerem, hogy ez jó kérdés. A színházhoz való tartozással leszámoltam, amikor eljöttem Kaposvárról.
De miért?
Mert ötvenéves voltam ekkor, és a Sose halunk meg ennyire megváltoztatta az életemet. Rájöttem, hogy létre tudok hozni valamit a semmiből. Ha Kaposvárott maradok, a további filmjeimet nem tudtam volna elkészíteni, többek között a jelentős távolság miatt.
És ha jól tudom, Kaposvárról való eljöveteledben szerepe is volt a Sose halunk megnek, mert ajánlottak neked egy fontos feladatot, de visszautasítottad, mert azt mondtad, hogy inkább elmész a filmeddel különböző közönségtalálkozókra országszerte.
Ascher rendezésében az Éjjeli menedékhelyben játszhattam volna Lukát. És ezt tényleg visszautasítottam, mert valóban el szerettem volna kísérni a filmemet, és valami hatodik ösztön azt súgta, hogy huszonöt év után lépnem kell. az eltelt évek, az azóta megszületett filmek és színházi pályafutásom, úgy érzem, engem igazoltak. Én azóta sem lettem picivel sem rosszabb színész, mint amikor Az öngyilkos címszerepét játszottam. A fölnevelő atyák lehet, kicsit büszkék is, hogy ezt-azt csináltam, de nehezen viselik, hogy nélkülük is megállok a lábamon.
Egyszer beszéltél nekem arról, hogy a Vitelliust - amit Pécsett játszottál, Kaposvárott te soha nem kaptad volna meg, mert bizonyos intelligenciaszint fölötti szerepet nem oszottak rád...
Igen, igen. Olvasd el légy szíves Márton László kritikáját a Színház című lapban, és emlékezz vissza rá, hogy az milyen alakítás volt. Forgács Andrással, a darab írójával, azóta is mély barátságban vagyunk, ahányszor csak a Vitelliusra gondolunk, elérzékenyülünk, és arról beszélünk, hogy ezt meg kellene még egyszer csinálni valamikor Budapesten. Na most, onnan kezdődött az én kiátkozásom, hogy a Vitellius után nem mentem vissza Kaposvárra. De teljesen lényegtelen, hogy ők mit gondolnak rólam és hogy én mit mondok most.
Nem hiszem, hogy ez lényegtelen, mert ez eldöntötte a pályádat...
És remekül. Szerintem remekül. Filmeket csinálhattam, milliókhoz juthattam el. Eljuthattam az Oscar-díj előszobájába, nem tudom hányszor eljuthattam Los angelesbe a filmjeimmel. Eljuthattam több mint száz helyi díszbemutatóra és ezeken az emberek a hihetetlen szeretetükről győztek meg és biztattak, hogy újabb és újabb filmeket csináljak. A színházban pedig Veszprém jelentette számomra a mentőövet. Vándorfi László fölhívott, hogy rendezzem meg a Hyppolitot, amin rengeteget tanultam, mint rendező. A veszprémi rendezéseim egyáltalán nem lettek úgynevezett kaposvári "nagy bombák", de a Játék a kastélyban és különösen az Olympia értékelhető, élvezhető előadás volt, a testőr kevésbé. És nagyszerű partnerekkel, Vincze János rendezésében, eljátszhattam Az ügynök halálának címszerepét, ma is az egyik legfontosabb alakításomnak tartom.
Fölnőttél, mint "kaposvári gyerek", hiszen azt nyilván nem tagadod, hoy színészi szempontból ott neveltek föl...
Azért otthonról én nagyon sokat kaptam, apukámat se felejtsük el, aki sportvezető létére káprázatos versmondó volt. A gondnokban - legendás főiskolai vizsgánkon - , azért Zsámbékinak azt nem kellett megmondania, hogy hol tartsak szúnetet, hogy poentírozzak, megvolt az alapvető képességem arra, hogy hassak az emberekre, ezt nem tőlük kaptam. De igazad van, rengeteget kaptam tőlük. A hatvanadik évem felé azonban lassan fel kellene nőnöm, és nem kellene folyton arra gondolnom, hogy ők hogyan vélekednek rólam.
Azt nem fogod tudni velem elhitetni, hogy te nem vártál olyan telefont, amiben legalább vendégszerepelni hívnak a Katonába. Téged egy kritikában akár egy fél mondattal úgy meg lehet bántani, hogy évtizedek múlva is emlékszel rá. Tehát egészen biztosan, hogy azoktól, akik mégis csak felneveltek, vártál valamilyen gesztust...
No de én többször cserbenhagytam őket. Egyszer eljöttem Kaposvárról, és aztán oda még visszamehettem a Nemzetiből, de ezzel akkor cserbenhagytam Zsámbéki Gábort, aki akkor a Nemzetiben volt és nagyon szerette volna, ha nem megyek vissza Kaposvárra. Én viszont visszamentem. Majd cserbenhagyta Aschert, amikor a Sose halunk meg után hívott Luka szerepére. De ha ők ettől azt gondolják, hogy én rosszabb színész lettem, akkor tévednek.
ők azt gondolhatják, hogy elárultad a kaposvári eszmét.
De miért árultam volna el, senki nem árult el semmit.
Hihetik azt, hogy eladtad magad a popularitásnak...
Ezt a legegyszerűbb mondani, így látatlanban persze. De hát most te miért az ő nevükben beszélsz?
Mert ők nincsenek itt. Megpróbállak szembesíteni azzal, amit gondolhatnak.
Értem, de az egész azért nem ennyire tragikus, mert én az egyik legboldogabb ember vagyok a világon, ezzel a sok fájdalmammal együtt. Tényleg elképesztő szeretetet kapok. Például amikor végigmentem az Irgalmas Kórház folyosóján, mindenki meg akart simogatni, és mindenkinek volt egy jó szava. Nincs mese, rettenetesen szeretnek az emberek, és ezt nem lehet letagadni. Csak azoknak a szűk elitje nem szeret, akik irigyek arra, amit elértem. Igazad van, fájt, hogy soha az életben nem jutott szükbe a Katona József Színházba hívni. Ma már nem fáj.
Ezt nem hiszem el.
Nem szerettem azt a színpadot, süvített a huzat, amikor a Rendőrség című Mrozek-darabban vendégszerepeltünk ott.
A kaposvári színház színpadánál nagyobb cúg sehol nem volt.
Jól van na, de most mit akarsz hallani? Bevallottam már, fájt, hogy egyáltalán nem hívtak. Tudomásul vettem, hogy fontos pillanatban cserbenhagytam Zsámbékit, nem jutok eszébe.
Elképzelhetetlen egy olyan pillanat, amikor akár ők, akár te azt mondjátok, hogy spongyát arra, ami történt?
Én soha senkinél nem jelentkeztem. Jordán Tamást, aki a legjobb barátom, március 15-ig még telefonon sem hívtam, mert akkorra ígérte, hogy összeáll a Nemzeti programja, társulata. És azért nem beszéltem vele, nehogy véletlenül eszébe jusson, hogy van egy barátja, aki nem is olyan rossz színész. Kínosan vigyázok az ilyesmire. Ugyanígy voltam Zsámbékival. És ugyanígy a kapovári színházzal. Kaposvárott a filmjeim bemutatója után mindig megkérdezték, hogy miért nem vendégszerepelek a városban. Erre mindig azt válaszoltam, hogy ahova nem hívnak meg, ott nagyon ritkán lépek fel. Ez is fájt, nemcsak a Katona József Színház. Babarczy László sem hívott vissza soha. De már ezen is túlvagyok. Ugyanakkor a reflexek, amíg élünk, működni fognak, tehát ebből a szempontból igazad van. Mondok neked valamit. Pelsőczy Réka az egyik legjobb humorú magyar színész. Olyan humora van, mint egy férfinak...
Miért, a férfiaknak más humoruk van?
Hát ne viccelj, azért nézd meg Karinthyt, Hofit, hát most mit mondjak? Azért elsöprő erejű humoruk a férfiaknak van. De Pelsőczy az fantasztikus. Képzeld el, küldött nekem egy SMS-t, csak azt nem tudtam,hogy ő küldte. Lényeg az, hogy jött egy SMS a következő szöveggel, egy olyan nap reggelén, amikor a Bunbury ment. "Kéne két jegy ma estére, Ascher". Teljesen megszívtam. Már elképzeltem, mit mondok az előadás előtt néhány színésznek, hogy az Aschernek még jobban tessen a produkció. Akartam neki tetszeni. És automatikusan benyomtam a visszahívás gombot. Na, most ha már hallottál visító röhögést, Réka 12 éves fia vette föl, azt mondta: "bocs, anya volt, anya szívatott meg." Ez mutatja, hogy tényleg fontos lenne, hogy megnézze, amit csinálok, beszéljünk. De azért, hogy a Katonából Pelsőczy Réka nálunk játszik, és úgy szereti az előadást, ahogy szereti, akkor én tudom, hogy olyan nagy baj nincs.
Mekkora baj van a színházban? Azért tudom, hogy vannak a József Attilában olyan előadások, amik nem felelnek meg az ízlésednek.
Van olyan is, amiben magam is játszottam, a Léni néni. Ami többszörös átdolgozás eredményeképpen és nem összetartó próbafolyamat után került színpadra. Nem az a fajta próbafolyamat zajlott, mint a miniszter félrelép, a Balfácánt vacsorára! vagy a Vonó Ignác esetében.
Miért nem?
Mert Kerényi Imre rendező nem tartott igényt ilyenfajta munkára, a főpróba hetén - amikor legfontosabb lenne az összetartás - már más, számára lényegesebb dolgokkal is foglalkozott. És magát a darabot is többször átírták, csenevész kanavász lett belőle. Kerényi azért persze valaki, de annyi azért elmondható, hogy nem a Léni néni előadása a legfőbb műve. Ahányan voltunk, annyiféleképpen játszottunk. És bár sikeres volt a produkció, az előadás egy évet sem élt meg, levettük a műsorról. Ápoljuk viszont az értékes előadásainkat. Bemutattuk például így-úgy, nagyon nehezen a Vonó Ignácot, ami csodálatos darab, és a premieren a szerző, Fejes Endre is rendkívül elégedett és boldog volt. Aztán voltak "hullámzások". Most, amikor már csak havonta egyszer tudjuk játszani, elhívtam a Magyar Televízió illetékesét, Szolnoki And'rast, aki annak idején látta a premiert. Azt mondta, hogy ez nem ugyanaz az előadás, és fel is veszik a produkciót. Ezt a szellemet, hogy gondozzuk az előadásainkat, akarom erősíteni. És persze a csapatot is, amelyben csodálatos tartalékok, remek színészek vannak. Itt játszik többek között Sztankay István, aki Bodrogi Gyulával brillírozik a hatalmas sikerű, Kilencen, mint a gonoszok előadásában. Itt játszik Galambos Erzsi, Mihályi Győző, Besenczi Árpád, Bánffy György, Újréti László, Józsa Imre, Vándor Éva. És különösen büszke vagyok arra a fejlődésre, amit Ullmann Móni, Schnell Ádám és Kocsis Judit produkált az utóbbi három évben. A bolond lánytól a Bunburyig. Csak meg kell találni a nekik megfelelő rendezőket, darabokat. És meg kell találni azokat a kritikusokat, akik eljönnek őket megnézni.
Nincs arról szó, hogy te azért kicsit mindenkibe beleszeretsz, akivel együtt dolgozol?
Igen, igen, igen, én beléjük szeretek, de azért, mert jók. Nem azt mondom, hogy a József attila Színházban mindenki Kossuth-díjas és kiváló művész. De a legtermészetesebb, hogy az ember beleszeret azokba, akikkel dolgozik. Jövőre például Szőke Pista fog nálunk rendezni, mert úgy érzem, hogy a színészeknek ilyen szuggesztív, fanatizáló valakire van szükségük, aki a fizikai jelenlétüket is erősíti. Én azonkívül, hogy beleszeretek a kollégáimba,mindenért szólok. Vámos Miklós mondta, hogy bennem működik egy szarjelző. A forgatókönyv-írásnál például állandóan jelzem, ha valami nem tetszik, és erre Vámos végül majdem mindig azt mondta, hogy igazam van. De én beleszólok a színház szervezési ügyeibe, bármibe, és ezért lehet, hogy nem mindig okozok örömet Léner Péternek, de elgondolkodik. Nagyon sokszor mondta, hogy igazam van, és azt csinálta, amit javasoltam. Nem fejbólintójánosnak használ.
Szerintem sokszor nem tudsz pontosan megfogalmazni dolgokat, de nagyon megérzed, hogy miről is van szó. Ez igaz?
Hát ezt én mondjam ki magamról? Ha te ezt így látod, akkor így látod, legyen igazad. Nemcsak megérzem a dolgokat, hanem át is látom őket. Olyasmibe is beleszólok, ami elvileg nem az én dolgom. Nagyon izgat például, ha van egy ilyen Vonó Ignác-előadás, miért nem jutunk el nagyobb szériáig? A múltkor például egy délután ötkor kezdődő előadáson szinte gyerekek ültek be a nézőtérre. Borzasztóan megrémültem, de aztán igen jól vették. Hát akkor miért nem lehet erre az előadásra több közönséget is szervezni?
Mint művészeti vezető az apró lépések taktikáját akarod követni? Tudom, ha színészként vagy jelen az előadásban, akkor is állandóan mondod a kollégáidnak a magadét.
De ők is mondhatják nekem.
Ez az "ide-oda mondok" viszi majd előre a színházat, vagy van konkrét koncepciód?
Én a színészekben hiszek nagyon, és azokban a rendezőkben, akik kipréselik belőlük a maximumot. Szőke István foglalkozik a stúdiósokkal is és Sztarenki Pali is mind nagyobb oroszlánkörmöket mutat. Azért ebben a színházban rendezett Gaál Erzsi is, és itt megy a Sorstalanság Darvas Iván előadásában. Tehát igen fontos dolgok születnek itt. Nem lehet a megteremtett jogos sikert kidobni az ablakon és hirtelen valami egészen másba kezdeni. A József Attilában valóban hagyományosabb, azt is lehet mondani, hogy konzervatívabb színjátszás folyik. De ez nem azt jelenti, hogy szabad az energiákkal spórolni, és bele lehet süppedni a közepes színvonalba.
Végül is meg tudod fogalmazni, hogy mi az, ami már kész van ebből a színházból és mi az, amit még meg kell csinálni?
A József Attilában mélységesen meg van alapozva - amihez nekem semmi közöm nem volt - , egy nagyon erős színházi szemlélet. Egy működő, szerethető, évi 14 ezer embert elérő népszínház alapjai remekül le vannak rakva. A kiváló színészeknek többféle rendezővel kell találkozniuk, és el kell érni, hogy a jogos sikerek ki tudják futni a méltó előadásszámukat. Ez a s'zinház kiépítette az új közónségét is. Ezt nem én, hanem Léner Péter mondta, aki azt állítja, hogy A miniszter félrelép bemutatója volt a választóvonal. Azóta szinte sikerben fürdik ez a társulat. Ez az egyik veszély is, ebbennem szabad elkényelmesedni. Ami a legeslegjobban hiányzik, az egy méltó épület, mert a jelenlegi közvetlenül az összedőlés előtt áll. Egészen biztosan sokat számítana, ha méltóbb környezetben tudnánk fogadni a közönséget. A színház műsorának középpontjában az igényes, katartikus szórakoztatásnak kell állnia, de emellett nagyon fontosnak tartom, hogy a Vonó Ignáchoz hasonló darabok is bekerüljenek a repertoárba. Olyan magyar darabok, amelyek értéket képviselnek, és amelyek a széles nagyközönség számára is érdekesek. A József Attila olyan színház legyen, amely örömet sugároz, és ezt ízléssel, méltó módon teszi.

(Bóta Gábor, Kritika, 2003. május)