1943 december 16-án születtem, a háború egyik legnehezebb évében, Budapesten.

A gyerekkorom? Költözés Sztálinvárosba, majd vissza Pestre, és foci minden mennyiségben Olvasni is azért tanultam meg már négy évesen, hogy kedvemre böngészhessem a Népsportot… A futball iránti szerelmet édesapámnak köszönhetem, mint ahogy azt is, hogy hamar beláttam: a lelkesedés nem elég, nem vagyok igazi tehetség.

Bezzeg a színjátszás! Már egészen fiatalon komoly sikereket értem el: 12 évesen "Sztálinváros legjobb ifjú szavalója" lettem! A mű, amellyel kiérdemeltem ezt a megtisztelő címet, végigkísérte egész későbbi életemet, számtalan önfeledt percet szerezve még ma is a közönségnek: ez Tyihanov Pohárköszöntője.

A kezdeti sikereken felbuzdulva, friss érettségivel a zsebemben rögtön neki is rugaszkodtam a Színművészeti Főiskola felvételijének. Már az első rostán kivágtak. Ez nagyjából el is vette a kedvem az egésztől: kereskedelemtechnikát tanultam két évig. Rá kellett jönnöm, hogy akkor inkább a színészet… bár továbbra sem voltam egy hősszerelmes alkat, másodjára mégis felvettek. Az első színházi siker egy vizsgaelőadás, a Gondnok; akkor elkapott valami, ami azóta is sodor tovább újabb szerepek, rendezések, később a film felé. 

Vannak néhányan, akik különösen fontosak a számomra: az egyik legfontosabb te vagy, a néző. Ha te nem vagy, az én létjogosultságom is megszűnik. Szeretnék minél többet adni neked, de ehhez szükségem van arra, hogy megbízz bennem.

A játék az életem, nem tiltakozom, ha ezt a szememre veted. De ne feledd: én nem csak veled, érted is játszom.