Üzenet az ellendrukkereknek

Minden jel arra mutat, hogy bármit is próbálnak terjeszteni egyesek, a 2005. évben a Világszám képes lesz teljesíteni a vállalt nézőszámot. Nekik, akik nyomoznak és áskálódnak, üzenem: „Ifjú szívekben élek, s mindig tovább, hiába törnek életemre vén huncutok és gonosz ostobák”… Arra a kis időre, ami még megadatott, megmaradok a közönség érdekében dolgozónak. Azt pedig, hogy mi a valódi művészet, döntsék el ők. A magam részéről szeretnék Rátkay Márton, Feleky Kamill, Rajz János, Páger Antal nyomdokaiban járni – mind táncos komikusként kezdték…

Bízom a magyar közönségben, és abban, hogy a történeteim korra és nemre való tekintet nélkül eltalálnak a magyar nézők zömének szívéhez. A kisszámú ellentábor pedig remélhetőleg évről évre tovább zsugorodik majd. Köszöntöm azokat, akik szeretnek, és üdvözlöm azokat, akik még nem. Így kerek a világ.

Egy számomra fontos vélemény egy méltán neves embertől

A Magyar történelmi Filmalapítvány Felügyelő Bizottságának tagjaként szorgalmasan látogattam a 34. Magyar Filmszemle előadásait. Sok filmet láttam, több film töltött el gyönyörűséggel, de egyik sem lelkesített fel annyira, mint a Világszám.

Lelkesedésemnek, mint a mesékben, három oka volt. Az egyik, hogy a film a magyar történelemről szól. Jelenetei a 20. század elején, 1944-ben, 1949-ben, 1956-57-ben és az 1970-es években játszódnak. Vagyis egy olyan térben és olyan időintervallumban, amely nemcsak személyes életem része, hanem immár több mint három évtizede mindennapi munkámnak is tárgya.

Lelkesedésem másik oka, hogy a film a kisember perspektívájából szól a magyar történelemről. Nagy Imre, Kádár János, Horthy Miklós vagy a hozzám legközelebb álló Bethlen István élete és politikája természetesen szintén része a magyar történelemnek. Ám az ő perspektívájuk a mindenkori elit nézőpontja, vagyis a magyar történelem felülnézete, amelyhez feltétlenül hozzátartozik az alulnézet, vagyis a másik 9,9 millió ember véleménye. A történelem bonyolultságát ritualizált ünnepek keretében értelmezők hajlamosak a múlt szereplőit jókra és gonoszokra, hősökre és árulókra osztani. Régebben 1919-cel, újabban 1956-tal kapcsolatban tapasztalható ez a csak fekete és fehér színekben gondolkodni képes történelmietlen sematizmus. Miközben az emberek 99,9 %-a se nem hős, se nem áruló, hanem túlélő vagy áldozat, s a történelemnek sokkal inkább elszenvedője, semmint tudatos alakítója. A Világszám hősei ilyen antihősök.

Utoljára, ám nem utolsósorban a Világszám azért is tetszett, mert nem tragédia, nem is melodráma vagy hőstörténet, hanem (tragi)komédia. Olyan film, amelyen lehet nevetni még akkor is, ha ebbe a nevetésbe olykor erős keserűség vegyül, s a nevetség tárgyai mi magunk vagyunk. Egy nemzet mentális állapota akkor ép, ha képes iróniával szemlélni a történelmét, és képes nevetni önmagán. Ha csak ünnepelni és/vagy gyászolni tudja a múltját, akkor orvoshoz kell fordulnia.

Koltai Róbert már korábbi filmjeivel, s most a Világszámmal is bizonyította, hogy múltszemlélete rendben van; sem orvosra, sem gyógyszerekre nincs szüksége. Hogy azután a Világszám filmként, vagyis művészeti alkotásként is világszám-e, azt döntsék el a kritikusok és legfőképpen Önök. Én mindenesetre jót mulattam rajta, és „Illetékes Elvtársunkat” abszolút illetéktelenül arra kérem, hogy szője tovább Dodó és Naftalin történetét. És mindenképpen támassza fel Réti Pipitért.

Romsics Ignác
Történész

Közönségsiker Chicagoban!

Március közepén a Világszámmal Chicagoban jártunk, a film ugyanis meghívást kapott a Gene Siskel Film Center által szervezett EU Filmfesztiválra. A rendezvényen az Európai Unió 25 tagállamában készült 43 alkotást mutattak be, a mi filmünk mellett a magyar alkotásokat Steven Lovy Mix című filmje képviselte. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Világszám meghódította a közönséget: ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy elhoztuk a fesztivál egyetlen díját, a közönségdíjat! Köszönjük mindenkinek, aki értette és szerette a filmet!

Világszám: gyenge kezdés után diadal
A filmet megelőző várakozás ellenére a Világszám nézettsége a bemutatást követő hetekben messze a tervezett alatt maradt. Ez nagy részben a mi hibánk, hiszen a bemutatót december 23-ára időzítettük, így hiába futott a film a legnagyobb fővárosi mozikban a legjobb időpontokban, az ünnepek alatt nem tudta elcsalni a nézőket a családi programoktól. Az alacsony nézőszám miatt a mozik januárban már kisebb termekben, kevésbé népszerű kezdési időpontokban vetítették a filmet: úgy tűnt, hogy semmiképp sem tudjuk teljesíteni a tervezett nézettséget.

Szerencsére eszünkbe jutott a megoldás: ha nézők nem jönnek el, majd mi visszük el nekik a filmet! Közönségtalálkozókat kezdtünk szervezni, olyan helyeken is, ahol ez nem mindennapos dolog. Hamar kiderült, hogy ez jó ötlet: eddig 32 városban több, mit 15.000 emberrel találkoztunk, akik a filmre és ránk is kíváncsiak voltak. Februárban elértük az 50.000 –es nézőszámot, és újra komoly érdeklődés mutatkozik a Világszám iránt Budapesten is, ahol jelenleg a Hunnia moziban látható minden este.

Fesztiválról fesztiválra
Bár a Filmszemlén a Világszám nem nyert díjat, több nemzetközi hírű szakember érdeklődését felkeltette. Ennek köszönhetően meghívást kaptunk Kalkuttába és Delhibe is az őszi filmfesztiválra.

Egy kis csámcsognivaló a pletykára éheseknek
Koltai Róbert és Nagy Bandó András úgy érzik, nem látják őket szívesen a Nap-kete adásában. A producer Gyárfás Tamás azonban nem érti, miért gondolja ezt a két művész. Nem tudja, miért kellene elnézést kérnie, hogy nem hívtak meg valakit a reggeli műsorba.
Koltai és Nagy Bandó elmondták: Gyárfás Tamás két évvel ezelőtt meghívta őket a tévébe, hogy bizonyos hosszúságú műsoridőt kapnának humoristaként. Nem fizettek volna, de ígértetet kaptak: ha lesz szponzor, pénz is lesz. Mint mondták, nem anyagi, szakmai okok döntöttek. Három nap volt ugyanis az adásig, ennyi felkészülési idő alatt egyikük sem mert bevállalni színvonalas produkciót. Azt egyikük sem gondolta, hogy hogy ebből baj lehet. Nagy Bandó András még levelet is írt Gyárfásnak, amelyben elmagyarázza, miért mondott nemet. Közben teltek az évek. Nagy Bandónak megjelent a nagy vihart kavart András könyve, Koltai pedig megírta, eljátszotta és megendezte a a Csocsó, avagy éljen május 1. című nagy sikerű filmvígjátékát. Miközben a különböző csatornáknál vendégeskedhettek, ezalatt az idő alatt senki nem hívta meg őket a Nap-kelte stúdiójába. Ha ők jelentkeztek, először igent mondtak nekik, majd néhány nappal később felhívták őket, mégse jöjjenek. Indoklás? A válasz csak annyi volt, produceri döntés. Koltai Róbert utoljára az elmúlt hetekben "ajánlkozott" a Sose halunk meg, a Szamba és a Csocsó produkcióit tartalmazó Díszdoboz megjelenése kapcsán: forgalmazója hivatalosan kereste fel az immár közszolgálati tévéhez tartozó műsor szerkesztőségét, akik állítólag ezt örömmel fogadták. Később azonban, ugyanúgy, ahogy eddig, "meggondolták magukat". Ráadásul, mint mondták, többen is azt súgták nekik, ne próbálkozzanak, mert "ki vannak tiltva" a Nap-keltéből. A két művész azért sem érti mindezt, mert az ominózus eset előtt sokat szerepeltek a Nap-keltében: Koltai még zsűritagként is volt a stúdióban, Nagy Bandó jelenetével pedig rendszeresen jelentkezett. Egyikőjük sem gondolta, hogy ezt a jó kapcsolatot bármi is elronthatná.
Gyárfás Tamás értetlenül áll a két művész feltételezése előtt. Szerkesztői döntés, hogy kit hívnak meg és kit nem. Mint mondta, neki semmi baja nincs senkivel. Arra a bizonyos két évvel ezelőtti esetre pedig nem is emlékszik. Nem érti, miért kellene exkuzálnia magát, hiszen senkinek nincs bérlete a Nap-keltébe.
A két művész álláspontja pedig az: amennyiben Gyárfás Tamás a fentieket komolyan gondolja, közösen egyeztetett időpontban szívesen leülnek vele beszélgetni, hogy az elmúlt két és fél év félreértéseit tisztázzák, hiszen mindhárman közszolgálatot teljesítenek.
(Színes Mai Lap, 2002. nov.5)

Láttad a Csók, Anyu című filmet?
Akkor biztosan azt is észrevetted, hogy kicsit másképp nézek ki benne, mint szoktam. A film kedvéért nyolc kilótól kellett megszabadulnom mindössze néhány hét alatt. Ez komoly fizikai megterhelést jelentett, annyira, hogy többször tényleg rosszul is lettem. És még mondja valaki, hogy könnyű a színészeknek!