Varsói
melódia
Zorin, Leonyid
1981, Csiky Gergely Színház, Ascher Tamás
Viktor
Nagy
alakítás Koltai Róbert eszköztelen játékkal "előállított"
Vitekje, mellyel a színész a látszat erő mögött érzékelteti a gyengeséget
is. Amikor húsz év múlva találkoznak, kapcsolatuk már csak közhelyekre
szorítkozik. Nem tudtam, hogy a közhelyek égési sebeket okozhatnak
bennünk, nézőkben…
(Leskó László, Somogyi Néplap, 1981.)
Ami
igazán érdekes ebben a Varsói Melódiában, az Pogány Judit és Koltai
Róbert színészi összetartozása. (…) A Varsói Melódia most jó alkalom
nekik arra, hogy megmutassák, összetartozásuknak mennyire fontos
eleme a különbözőségük. Úgy tűnik, mindketten a legesendőbb pillanatában
érik tetten a hőst, akit megjelenítenek, azon a ponton, ahol az
emberi mivoltában teljesen lemeztelenedik, kiszolgáltatottá válik.
Ez a pillanat bármennyire is groteszk (mert minden esendőség az),
mintegy kihívja, kiprovokálja a szeretetet. Előbb a színészből,
majd a színész által a nézőből. De ebben a szeretetben nyoma sincs
az érzelgősségnek. Nagyon is "száraz" szeretet ez, sokkal
inkább látás, mint elérzékenyülés, mondhatnánk, lelki technika a
színpadi figura (a megírt vagy megálmodott alak) megértéséhez, elfogadásához.
A teljes önátadáshoz. Pogány Juditnak ahhoz, hogy megtalálja ezt
a pontot a Varsói melódia Helgájában, sarkított, szélsőséges lélektani
szituációra, drámai pillanatra van szüksége. Koltai Róbert Viktor
figuráját inkább a groteszk felől közelíti meg. De a Pogány-féle
dráma éppen sarkítottságából eredően állandóan groteszkbe játszik
át, s a Koltai-féle groteszk, mely a hétköznapi kisszerűségben minduntalan
az örök emberit csillantja meg,szívszorító dráma. Ez a kettősség
azonban nem csupán két színész különféle szakmai módszere, hanem
két küéönböző emberi sors is. Helga az "ihletett", az
"elhivatott", a "művész", aki legintimebb pillanataiban
is kissé a rivalda fényében érzi és érzékeli magát. Viktor, ha kedvét
leli is az élet által kínált szerepek eljátszásában, ezt mindig
"amatőr" módon teszi, elügyetlenkedi a tündöklést, s akkor
tündököl, mikor nem akarja túlszárnyalni önmagát. A stílus, ami
maga az ember, a kaposvári Varsói melódiában maga a darab is: két
magatartás konfliktusainak és egymást kiegészítő hullámzásainak
története.
(Pályi András, Színház, 1981. május)
|