A velencei kalmár
Shakespeare, William
1987, Pécsi Nemzeti Színház, Szőke István
Shylock, gazdag zsidó

Koltai Róbert Shylockja se nem rokonszenves, se nem ellenszenves, hanem egyszerűen csak időről időre átalakul, szenvedélyesen felmutatva a figura sokszínű ellentmondásosságát. Csupa egymást kioltó ellentétből épül ez a karakter.(…) Koltai Shylockját elnyomott uzsorásból vérszomjas fenevaddá növesztik a velencei törvények. Az alakítás ezt a lelki folyamatot kitűnően juttatja érvényre. Koltai apró, finom gesztusokkal, látványos, olykor teátrális kirohanásokkal, a fiziológiai mivoltában megmutatott szenvedéssel állítja elénk a figura alakváltozásait: a körülmények szorításában vergődő ember tiltakozását.
(Kovács Dezső, Új tükör, 1987. nov. 29.)

Koltai kisembert játszik, elnyomottat, akinek egyetlen eszköze a külvilággal szemben a pénz, s egyetlen ember, aki fontos számára, a lánya. Amikor úgy hiszi, hogy mindkettőtől megfosztották, (…) úgy hiszi, a világ összeomlott körülötte. Shylock Koltai megformálásában pillanat alatt válik az elnyomott kisemberből először megnyomorított szenvedővé, utóbb vadállati ösztönökkel élő uzsorássá. Koltai Shylockja szenvedélyesen tajtékzó, már-már a tudathasadásig fokozozz kétségbeesésű ember, aki maga sem tudja, miért hajtogatja, csak a zálogát akarja. Koltai itt a bírósági jelenetben eljátssza Shylock gonosz akarását és esendő lelkiválságát, a vak szenvedélyt és a sokat alázott ember minden kínját. Biztos érzékkel teremti meg a jellem és az elszántság változásának legfinomabb rezdüléseit. Ahogy üvölt, és aztán szűkölve figyel, ahogy követelőzik, hogy utóbb tétován magábaroskadva gondolkozzék, amint ölne, hogy aztán hirtelen józanodva csöndesüljön.
De még meg kell hallgatnia az ítéletet, amely maradék vagyonától, s ami a legfájdalmasabb, hitétől fosztja meg. Koltai Shylockja a tárgyalás után összeroskadva-összekuporodva dermedten ül. Shylock nincs többé, csak egy odavetett-ottfeledett fekete rongycsomag.
(róna, Film, Színház, Muzsika, 1987. dec.12.)