A velencei
kalmár
Shakespeare, William
1987, Pécsi Nemzeti Színház, Szőke István
Shylock, gazdag zsidó
Koltai
Róbert Shylockja se nem rokonszenves, se nem ellenszenves, hanem
egyszerűen csak időről időre átalakul, szenvedélyesen felmutatva
a figura sokszínű ellentmondásosságát. Csupa egymást kioltó ellentétből
épül ez a karakter.(…) Koltai Shylockját elnyomott uzsorásból vérszomjas
fenevaddá növesztik a velencei törvények. Az alakítás ezt a lelki
folyamatot kitűnően juttatja érvényre. Koltai apró, finom gesztusokkal,
látványos, olykor teátrális kirohanásokkal, a fiziológiai mivoltában
megmutatott szenvedéssel állítja elénk a figura alakváltozásait:
a körülmények szorításában vergődő ember tiltakozását.
(Kovács Dezső, Új tükör, 1987. nov. 29.)
Koltai
kisembert játszik, elnyomottat, akinek egyetlen eszköze a külvilággal
szemben a pénz, s egyetlen ember, aki fontos számára, a lánya. Amikor
úgy hiszi, hogy mindkettőtől megfosztották, (…) úgy hiszi, a világ
összeomlott körülötte. Shylock Koltai megformálásában pillanat alatt
válik az elnyomott kisemberből először megnyomorított szenvedővé,
utóbb vadállati ösztönökkel élő uzsorássá. Koltai Shylockja szenvedélyesen
tajtékzó, már-már a tudathasadásig fokozozz kétségbeesésű ember,
aki maga sem tudja, miért hajtogatja, csak a zálogát akarja. Koltai
itt a bírósági jelenetben eljátssza Shylock gonosz akarását és esendő
lelkiválságát, a vak szenvedélyt és a sokat alázott ember minden
kínját. Biztos érzékkel teremti meg a jellem és az elszántság változásának
legfinomabb rezdüléseit. Ahogy üvölt, és aztán szűkölve figyel,
ahogy követelőzik, hogy utóbb tétován magábaroskadva gondolkozzék,
amint ölne, hogy aztán hirtelen józanodva csöndesüljön.
De még meg kell hallgatnia az ítéletet, amely maradék vagyonától,
s ami a legfájdalmasabb, hitétől fosztja meg. Koltai Shylockja a
tárgyalás után összeroskadva-összekuporodva dermedten ül. Shylock
nincs többé, csak egy odavetett-ottfeledett fekete rongycsomag.
(róna, Film, Színház, Muzsika, 1987. dec.12.)
|